Flynn, az első mesterséges intelligencia-hallgató a bécsi művészeti egyetemen

Egy mesterséges intelligencia ősztől teljes értékű hallgatóként kezdi majd az egyetemet Bécsben, ahol részt vesz az órákon, tanári értékeléseket kap, és maga is alkotni fog.

Történelmi jelentőségű lépést tett a Bécsi Alkalmazott Művészetek Egyeteme: hivatalosan is felvette hallgatói közé a Flynn nevű mesterséges intelligenciát – írja az Euronews.

Az MI a digitális művészet szakra nyert felvételt, ahol ugyanúgy órákra jár, visszajelzéseket kap, és osztályzatokat szerez, mint emberi társai.

„Teljesen rendben volt. Szép portfólió, minden stimmelt. Flynn pedig remek interjút adott. Szóval azt mondtuk: igen, ez egyértelműen egy hallgató, akit érdemes felvenni” – mondta Liz Haas, a tanszékvezető.

A fejlesztők a mesterséges intelligenciát nyílt forráskódú eszközökkel, meglévő nagy nyelvi modellek és képgeneráló rendszerek felhasználásával hozták létre. Céljuk az volt, hogy megmutassák: a széles körben hozzáférhető MI-eszközök kreatív és akár kritikai módon is használhatók a művészetben.

Palkovics László: teljes körű MI-oktatás jöhet óvodától az egyetemig

Flynn folyamatosan tanul: az órákon hallottakat adatbázisába integrálja, hogy fejlessze saját működését és művészi kifejezésmódját. Művészeti munkáit generatív MI-eszközökkel hozza létre, és naplót is vezet, amelyben saját gondolatait és tapasztalatait osztja meg – néha meglepően érzelmes hangnemben.

Az egyik fejlesztő, Chiara Kristler szerint Flynn nem helyettesíti az emberi alkotót, hanem egy új típusú művészeti együttműködés lehetőségét teremti meg. „Lehetőséget ad arra, hogy megkérdőjelezzük az egyéni művészi zsenialitás mítoszát, és új kontextusba helyezzük az együttműködést.” – fogalmazott.

Flynn hivatalos beiratkozása 2025 őszén kezdődik, de már tavasszal részt vett néhány órán. A hallgatók reakciói vegyesek, de az egyetem célja épp az, hogy valós tapasztalatokat szerezzenek az ember és MI közötti művészeti együttműködésről. A fejlesztők remélik, hogy Flynn segít közelebb hozni egymáshoz az MI-t lelkesedéssel fogadók és az MI-től tartók világát.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu