Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mutatjuk, mi történik, ha állami ösztöndíjasként tanultok, de úgy döntötök, nem fejezitek be a képzést?
Ahogy közeledik a tanév vége, felmerülhet bennetek a kérdés, hogy vajon szeretnétek-e szeptembertől folytatni a korábban megkezdett képzést, vagy inkább megszakítanátok a tanulmányaitokat.
Félévente több százezer forintba kerülnek a felvételi legnépszerűbb alapképzései
Ez különösen akkor jelenthet kötelezettségeket, ha állami ösztöndíjjal tanultok, hiszen a hallgatói szerződés aláírásával vállaltátok, hogy:
Tehát ha megszakítjátok a képzést, és közben nem vállaltatok munkát, akkor az ösztöndíj felét vissza kell fizetnetek. Amennyiben viszont a tanulmányi idő alatt dolgoztatok, a visszafizetendő összeg csökken, mivel azt a ledolgozott napok arányában számítják ki.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.