Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
4,3 millió forintot kell fizetnie a hallgatóknak félévente, ha a Milton Friedman Egyetemen akarnak pilótának tanulni.
Gondban lehetnek a Milton Friedman Egyetem repülőmérnöki hallgatói, miután kiderült, hogy a képzésük elindítását korábban nem is támogatta a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) -írja a 444.hu.
Az egyetem egyik hallgatója szúrta ki azt a még 2022-ben megjelent határozatot, mely szerint az MAB Testülete „nem támogatja a repülőmérnöki alapképzési szak indítását a Milton Friedman Egyetemen.”
Az alapképzést nem is olyan rég, 2023-ban indították el, ahol a hallgatók 7 félév alatt hivatásos pilóta szakképzettséget szerezhetnek. A nappali képzés csak önköltséges formában érhető el, ennek összköltsége pedig 30.100.000 forint.
Ebből a pénzből már kijön egy kisebb vidéki panellakás is, így elvárható lenne, hogy a szak elvégzése után a munkában való elhelyezkedés szinte biztos legyen. A határozat miatt – amelyről a lap tudomása szerint az egyetem semmilyen módon nem tájékoztatta a felvételizőket – most komolyan aggódnak a hallgatók a jövőjükkel kapcsolatban.
A 444 kigyűjtött pár komoly problémát, amelyeket az MAB határozatában lehet olvasni:
A diákok a határozatot akkor találták meg, mikor azt próbálták megtudni, hogyan mehetnének át másik intézmény hasonló szakára, ugyanis elégedetlenek a jelenlegi óráikkal.
A képzésről szóló MAB Testületi határoztot ide kattintva tudjátok megnézni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.