Sanghaji szakterületi részrangsorok: magyar egyetem is van a legjobb 100-ban

Több magyar egyetem is bekerült a sanghaji rangsor top 200-as szakterületi listájára, de a legjobb száz közé csak egy magyar egyetemnek sikerült bejutnia.

  • Eduline

November 11-én tették közzé a 2024-es sanghaji szakterületi listákat, amelynek összeállításakor 96 ország mintegy 5000 felsőoktatási intézményének a tudományos munkáját vizsgálták meg a szakértők, ezek közül több mint 1900-at rangsoroltak az élettudományok, a természettudományok, a műszaki tudományok, az orvostudományok és a társadalomtudományok kategóriáiban 55 szakterületen.

A rangsor készítésénél figyelembe vették az egyes szakterületek legidézettebb (Q1-es) folyóirataiban megjelent tudományos cikkek számát, az idézettséget, a külföldi társszerzőkkel közösen kiadott publikációk arányát, valamint a legnagyobb presztízsű folyóiratokban és konferenciákon bemutatott tudományos közleményeket, a nemzetközi együttműködéseket és a kutatások minőségét, de számított a jelentős díjakkal elismert oktatók, kutatók száma is.

A magyar egyetemek ebben a rangsorban egészen jól szerepeltek. A legjobb eredményt a Semmelweis Egyetem érte el, hiszen a 76-100. helyen rangsorolták a gyógyszerésztudományi egyetemi listában. A top 200-ba többek között bekerült matematikából az ELTE, klinika orvoslásból és fogorvostudományból a Semmelweis Egyetem, állatorvostudományból az Állatorvostudományi Egyetem, illetve az építőmérnöki tudományok terén a BME.

A magyar egyetemek az alábbi helyezéseket érték el:

Természettudományok

Matematika

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 151-200. hely
  • Debreceni Egyetem: 301-400. hely
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 401-500. hely

Fizika

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 201-300. hely

Kémia

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 201-300. hely

Ökológia

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 301-400. hely
  • Debreceni Egyetem: 301-400. hely

Orvostudományok

Klinikai orvoslás

  • Semmelweis Egyetem: 151-200. hely
  • Szegedi Tudományegyetem: 201-300. hely

Közegészségügyi

  • Semmelweis Egyetem: 401-500. hely

Egészségügyi technológia

  • Semmelweis Egyetem: 201-300. hely

Fogorvostudomány

  • Semmelweis Egyetem: 201-300. hely
  • Szegedi Tudományegyetem: 201-300. hely

Gyógyszerésztudomány

  • Semmelweis Egyetem: 76-100. hely
  • Szegedi Tudományegyetem: 301-400. hely
  • Debreceni Egyetem: 401-500. hely

 

Élettudományok

Biológiatudomány

  • Semmelweis Egyetem: 201-300. hely
  • ELTE: 301-400. hely
  • Debreceni Egyetem: 401-500. hely

Állatorvostudomány

  • Állatorvostudományi Egyetem: 151-200. hely
  • ELTE: 201-300. hely

Humánbiológia

  • Semmelweis Egyetem: 201-300. hely
  • Szegedi Tudományegyetem: 201-300. hely
  • Pécsi Tudományegyetem: 401-500. hely

Mezőgazdaság:

  • Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem: 201-300. hely
  • Debreceni Egyetem: 401-500. hely

Műszaki tudományok

Gépészmérnök

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 301-400. hely

Építőmérnök

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 101-150. hely

Anyag- és műszaki tudományok

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 401-500. hely

Társadalomtudományok

Pszichológia

  • ELTE:  301-400. hely

Neveléstudomány

  • ELTE: 301-400. hely
  • Szegedi Tudományegyetem: 401-500 hely

A sanghaji egyetemi rangsorral részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.