Hétfőn kezdik bontani a Magyar Rádiót a Pázmány új campusához

A kerület polgármestere szerint nem tudni, hogy mi fog történni majd a lakóházakkal és a benne élőkkel.

  • Tornyos Kata

„Hétfőn elkezdődik a Magyar Rádió épületeinek bontása és tart majd jövő tavaszig. Erről sem a Józsefvárosi Önkormányzat, sem pedig a Palotanegyed lakói nem kaptak értesítést” – írja Facebook bejegyzésében Pikó András, Józsefváros polgármestere, amiről a hvg.hu írt. Pikó szerint a bontást annak ellenére kezdik meg, hogy a bontási eljárás engedélye még közigazgatási per alatt van, amiről még nem született ítélet.

A rádió épületei és a környező társasházak között közös szerkezeti tartóelemek vannak. A bontás úgy kezdődik el, hogy nem lehet tudni, megsérülhetnek-e ezek a társasházak a bontás során elmozgatott szerkezeti elemek miatt. Pikó szerint egyetlen épületre sem készült el szilárdságtani, illetve állékonysági vizsgálat, ami kimutatni, milyen statikai kockázatai lehetnek a bontásnak.

„Így aztán fogalma sincs senkinek, mi fog történni majd a lakóházakkal és a benne élőkkel, a lakásaikkal. Fogalmunk sincs, hogy az életük biztonságát milyen mértékben veszélyezteti a mindenfajta előkészítés nélküli bontás"

– írja a polgármester.

Ahogyan arról már mi is beszámoltunk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egy összevont campus megépítését kezdeményezte a fővárosban. A Palotanegyedbe tervezett építkezés azonban jelentős tiltakozást váltott ki a Magyar Rádió épületének lebontása is szerepelt. A helyiek ellenállása mellett, januárban a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, az MSZP, a DK és a Jobbik az alkotmánybírósághoz fordult az ügyben.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.