Három mesterképzés mégsem indul el a Károlin

Sajnos előfordulhat, hogy bár mindent megtesztek a bekerülés érdekében, végül nem rajtatok múlik, hogy azon a szakon kezdhetitek-e a szeptembert, amire a leginkább szerettetek volna bejutni.

  • Tornyos Kata

A KRE-BTK 3 mesterképzési szakját – filozófia, magyar nyelv és irodalom, vallástudomány – a 2024. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban meghirdette az egyetem, de tekintettel arra, hogy kevesen (3-4 fő) jelentkeztek, végül nem indította azokat, így a jelentkezők nem nyertek felvételt az adott mesterképzési szakra – írta a Telexnek a Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikációs Igazgatósága.

Az egyetem azt mondta, hogy tekintettel arra, hogy a jelentkezők eredményei mindig a vonalhúzási eljárás során derülnek ki, így a felelősségteljes döntést is ekkor tudja meghozni az egyetem. „Ez minden eljárásban, minden felsőoktatási intézmény minden képzése esetén ugyanígy történik, ebben idén nincs változás” – írták. Az erről szóló cikkünket itt tudjátok elolvasni.

A Károli szerint minden jelentkezőnek tisztában kell lenni azzal, hogy csak kellő jelentkezői létszám esetén indul bármely felsőoktatási intézményben egy-egy képzés, többek között ezért is lehet egyszerre 6 helyre jelentkezni.

 

Hozzászólások

„Nem a betűkkel kellene kezdeni az olvasást” – Fóti Péter szerint a gyerekek nem úgy tanulnak, ahogy az iskola tanítja őket

Fóti Péter oktatáskutató az alsó tagozatos oktatás egyik alapvető hibájának látja, hogy a tanulást a betűk, a szótagok és a számjegyek megtanításával kezdi, miközben a gyerekek természetes módon először mindig az összefüggéseket és a jelentést értik meg. Szerinte az olvasás, az írás és a matematika tanításában az összefüggések megértésének kellene megelőznie a részek elemzését, ami az alsós pedagógia gyökeres átalakítását is szükségessé teszi. Vélemény.

Nyolcszáznál is több kiadvány érkezett a kormány tankönyvpályázatára, a minisztérium a 45 milliárdos szerződést is felülvizsgálta

A tankönyvpiac átalakításának első kézzelfogható lépéseiről számolt be az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A tárca szerint több mint 800 kiadvány érkezett a tankönyvkínálat bővítését célzó pályázatra, emellett felülvizsgálták a KELLO és az Alföldi Nyomda között kötött, 45 milliárd forintos keretmegállapodást is. A minisztérium szerint mindez a pedagógusok szabad tankönyvválasztásának visszaállítását készíti elő.

Bérrendezést és rendszeres érdekegyeztetést kérnek a bölcsődei dolgozók – megkezdődtek a tárgyalások a minisztériummal

Nem szeretne kimaradni a bölcsődéket érintő szakmai egyeztetésekből a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – ezt is jelezték Kereki Judit államtitkárnak. Az egyeztetésen szó volt a bölcsődei bérek rendezéséről, az intézmények finanszírozásáról, illetve egy rendszeres ágazati érdekegyeztető fórum létrehozásáról is.