Hány félévig tanulhattok állami ösztöndíjasként?

Általában 12, bizonyos esetekben pedig 14 féléve is lehet a hallgatóknak arra, hogy állami ösztöndíjas képzésben tanuljanak. Mutatjuk, mit kell tudnotok, ha államilag támogatott formában tanultok a felsőoktatásban.

A 2024-es őszi félévben 90 334 hallgató kezdheti meg a felsőfokú tanulmányait valamelyik egyetem szeptemberben induló képzésén. A felvett hallgatók körülbelül 80 százaléka pedig állami ösztöndíjas képzésre került be.

Arról már írtunk, milyen feltételeket kell elfogadnotok, ha állami ösztöndíjas formában fogtok tanulni, ezt itt tudjátok elolvasni.

Állami ösztöndíjas félévek száma

Felsőoktatási szakképzésen, alap-, osztatlan képzésen, illetve mesterképzésen összesen 12 félévig tanulhattok állami ösztöndíjjal. Kivétel, ha osztatlan szakon tanultok (például általános orvos képzésben) és a követelmények szerint a képzési idő meghaladja a tíz félévet, ebben az esetben ugyanis 14 félév áll a rendelkezésetekre.

Ez a szám akkor is eltérhet, ha fogyatékossággal élő hallgatóról van szó, ilyenkor a felsőoktatási intézmény legfeljebb négy félévvel növelheti meg a támogatott félévek számát.

Azt is érdemes tudnotok, hogy egy adott oklevél megszerzéséhez rendelkezésre álló támogatási idő legfeljebb két félévvel lehet hosszabb, mint az adott szak képzési ideje, tehát 6 féléves alapképzésben 8 féléven keresztül tanulhattok állami ösztöndíjasként, a 9. félévtől már kizárólag csak önköltséges formában végezhetitek ugyanazt a képzést.

Diploma után is lehet még állami ösztöndíjasként tanulni?

A rendelkezésre álló támogatási idő igénybevételét nem zárja ki korábbi diploma és szakképzettség, de értelemszerűen csak a támogatási idő fennmaradó részében lehet további állami ösztöndíjas tanulmányokat folytatni másik szakon.

Például, ha a korábbi diplomátokat állami ösztöndíjasként szereztétek 7 félév alatt, akkor a következő képzésre már csak 5 félévetek marad. Ha pedig véglegesen kimerítettétek a rendelkezésére álló támogatási időt, csak önköltséges képzési formában tanulhattok tovább.

Ha doktori képzésre jelentkeztek

Függetlenül a 12 félévtől, a doktori képzésben részt vevő hallgatók támogatási ideje legfeljebb nyolc félév lehet.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.