Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több egyetem is nagyot javított az elsőként 2023-ban publikált európai egyetemi rangsorhoz képest.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Quacquarelli Symonds európai rangsorában a 190. helyet szerezte meg, ezzel a cég idei világrangsora (QS WUR) után a regionális rangsorában is a legjobb egyetem lett Magyarországon - számolt be róla a honlapján az ELTE.
A 2025-ös európai egyetemi rangsort kedden hozta nyilvánosságra a QS. Ebben többek között az akadémiai elismertség, az oktatók és hallgatók aránya, a munkáltatói megbecsültség, fenntarthatóság és a nemzetközi együttműködések aránya alapján rangsorolták több mint 40 európai ország 684 felsőoktatási intézményét.
Tavalyhoz hasonlóan az európai egyetemi rangsorban idén is tizenöt magyar egyetem kapott helyet. Az ELTE 18 helyet javítva idén a 190. helyet szerezte meg, amit a 36 helyet havító Debreceni Egyetem és a 14 helyet javító Szegedi Tudományegyetem követ.
A tavalyi európai egyetemi rangsorban 238. helyen szereplő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén némileg hátrébb csúszott és a 247. helyre került. Javított azonban a pécsi egyetem, a Corvinus, a győri Széchenyi István Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Miskolci Egyetem is.
Mutatjuk a QS 2025-ös európai rangsorában a magyar egyetemek helyezéseit:
Az európai rangsor első helyére idén az ETH Zurich került, letaszítva a trónról az angliai Oxfordi Egyetemet, ami ezúttal "csak" a harmadik lett: az ETH Zurich mellett megelőzi az Imperial College London is.
A kelet-európai régióban egyébként idén is a prágai Károly Egyetem érte el a legjobb helyezést. Európa 79. legjobb felsőoktatási intézménye lett.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.