Saját számlájára utaltatta a hallgatótársai ösztöndíját, letartóztattak egy hackert a fővárosban

Adathalász módszerrel több tucat hallgató bejelentkezési adatait szerezte meg, majd a fiókokba belépve a saját bankszámlaszámát állította be az ösztöndíjak kifizetéséhez. De módosította a jegyeit és vizsgakiírásokat is.

  • Székács Linda

"A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy fiatal férfit, aki adathalász üzenetekkel fért hozzá hallgatótársai és oktatók felsőoktatási elektronikus fiókjaihoz" - számolt be róla a Fővárosi Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a felsőoktatásban tanuló férfi adathalász módszerrel szerzett hozáférést hallgatótársai és oktatói fiókjához az elektronikus tanulmányi rendszerben, ahonnan aztán a saját számlájára utaltatta a hallgatótársai ösztöndíját, módosította a jegyeit és vizsgakiírásokat törölt, valamint hozott létre.

A letartóztatott hallgató 2023-ban hozott létre egy megtévesztő email címet, amiből a tanulmányi rendszerre, mint feladóra lehetett következtetni, majd 2023 őszén leveleket küldött ki arról.

"A levélben arra hívta fel a figyelmet, hogy a címzettel egy fájlt osztottak meg a tanulmányi rendszeren keresztül és annak megtekintéséhez a levélben található linkre szükséges kattintani. A címzettek a levélben található linkre kattintást követően egy, a tanulmányi rendszer bejelentkezési felületéhez megtévesztésig hasonlító adathalász weboldalra jutottak, ahol – mivel azt hitték ez szabályos belépés – megadták a bejelentkezéshez szükséges kódot és a hozzá tartozó jelszót" - írja az ügyészség.

A megszerzett bejelentkezési adatokkal a gyanúsított 2024 februárjában több tucat hallgató fiókjában módosította az ösztöndíj kifizetésekhez megadott bankszámlaszámot a saját nevére vezetett bankszámlákra, banki azonosítási nehézségek miatt viszont a 2 millió forint feletti összegből csak 64 ezer forint jutott el hozzá.

A hacker ezt követően két oktató fiókjába is belépett és módosította a saját és egy társa érdemjegyeit, vizsgákat törölt és újakat írt ki.

Egy másik felsőoktatási intézményben hasonló módszerekkel további, összesen 2 millió forint összegű ösztöndíjat próbált megszerezni, amiből 300 ezer forint jutott el hozzá.

Az őrizetbe vett hackert információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják, a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványozta a letartóztatását, amit a nyomozási bíró 1 hónapra elrendelt, majd meghosszabbított a "bizonyítás befolyásolásának" veszélyére tekintettel.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.