Erre a pályázatra érdemes jelentkeznetek, ha szellemitulajdon-védelemből írjátok a szakdolgozatotokat

Végzős hallgatóként akár 250 ezer forintot is nyerhettek a szakdolgozatotokkal, ha jelentkeztek a pályázatra.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idén is meghirdette a végzős hallgatók részére létrehozott Ujvári János diplomadíj-pályázatát, amire május 5-ig tudtok jelentkezni.

A pályázat célja az ebben a félévben végző egyetemi hallgatók segítése, hogy a diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemtulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják és feltérképezzék az általuk választott téma szellemtulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

Fontos kikötés, hogy a pályázaton csak azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2023-24. tanév tavaszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.

A hallgatók négy kategóriában tudnak nevezni diplomamunkájukkal/szakdolgozatukkal:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom
  • védjegy és formatervezésiminta-oltalom
  • szerzői jog
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe

Mindegyik kategóriában a három legjobb pályázót díjazzák, akik közül az első helyezett 250 ezer, a második 200 ezer, a harmadik pedig 150 ezer forintot kap.

A pályázat menetéről és a díjak elnyerésének feltételeiről itt tudtok tájékozódni.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.