Tudományos életpályát népszerűsítő ösztöndíjakat hirdetett a Debreceni Egyetem

Az egyetem fenntartó alapítványa így szeretné támogatni az oktatóinak a munkásságát és a hallgatói doktori képzésre való jelentkezését.

Már lehet pályázni a Debreceni Egyetem fenntartója által létrehozott ösztöndíjaira, amelyek három kategóriában is támogatják az egyetem oktatóinak és hallgatóinak munkáit.

A Kiválósági PhD Ösztöndíjra az egyetem állami ösztöndíjas, nappali tagozatos doktori képzésében résztvevő, 30 év alatti hallgatók jelentkezhetnek. A legjobbnak választott doktorandusz hallgatók az első félévben havonta 100 ezer forintot kapnak, a sikeres első vizsga után pedig további 110 ezer forinttal támogatja munkájukat az alapítvány.

A GTIDEA Publikációs Díját azok a Debreceni Egyetemen teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatók, kutatók nyerhetik el, akik tudományos munkájuk eredményét rangos, magas minősítésű, nemzetközi szinten elismert folyóiratban publikálják. Ezt a legjobb 25 pályázó fogja megkapni, akik másfél millió forintot kapnak elismerésként.

GTIDEA Professzora címmel pedig a kiemelkedő, kimagasló tudományos munkát végző vagy eredményekkel rendelkező oktatókat támogatja az egyetemet fenntartó alapítványa. A cím használata mellett a kiválasztott szakemberek legfeljebb öt éven keresztül havi bruttó 300 ezer forint juttatást is kapnak.

A pályázati kiírások részletei ide kattintva nézhetőek meg.

 

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.