A Firenzei Egyetemmel kötött kettős diploma megállapodást az ELTE TÓK

Évente nyolc magyar és nyolc olasz csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgató szerezhet diplomát mindkét intézményben.

  • Székács Linda

Double degree, vagyis kettős diploma megállapodást kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara a Firenzei Egyetemmel - számolt be róla a honlapján az ELTE.

"A megállapodás értelmében a jövőben a két egyetemről évente nyolc-nyolc csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakos hallgató egyidejűleg szerezhet diplomát a két intézményben. A kiválasztott hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy egy évet a partneregyetemen töltsenek, az ott elvégzett kurzusaik kölcsönösen beszámítanak a tanulmányaikba" - írják.

Közleményük szerint a külföldön töltött, vagyis mobilitásra ajánlott év a hallgatók második éve, tehát a harmadik és negyedik félév, amely során a Magyarországra érkező olasz diákok is angolul, és az Olaszországba kiutazó magyar diákok is angolul folytatnák a tanulmányaikat, de segítséget kapnának az olasz és a magyar nyelv elsajátításában is.

"Tanulmányaik lezárásakor a hallgatók a két egyetem közös záróvizsga-bizottsága előtt védik meg a szakdolgozatukat" - teszik hozzá.

A résztvevőket a tanulmányi eredményeik és az angol nyelvtudásuk alapján választják ki, és lehetőségük lesz Erasmus+ ösztöndíjra is pályázni.

 

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.