Gyertyát gyújtanak a METU-ról távozó oktatókért

Ma 12:20-kor szolidaritási akciót tartanak az egyetem kampuszán azokért a METU-s tanárokért, akik a héten jelentették be felmondásukat.

  • Tornyos Kata

Nehezen indul a félév a Budapesti Metropolitan Egyetemen, ugyanis tíz oktató bejelentette kedden a felmondását, mert a továbbiakban nem látják garantálva az egyetemi oktatói autonómiát, és veszélyben látják a szakmaiságot. Egyelőre nem tudni, ki tartja meg az őszi szemeszterben induló órákat a kommunikáció szakosoknak.

Azért döntöttek a távozás mellett, mert Kovács Attila, a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ egyik igazgatójaként is tevékenykedő új dékán a tanév kezdete előtt mindössze néhány nappal elbocsátotta a Kommunikáció-tudományi Intézet és az Újságírás Központ vezetőjét, Murai Andrást, valamint rajta kívül még legalább két másik oktatót, Gócza Anita mestertanárt, a HVG újságíróját és Gayer Zoltán főiskolai docenst. Értesülések szerint a dékán a Fidesz - közeli Origo és Mandiner hírportáloktól hívott új oktatókat az egyetemre – olvasható a Média1-en.

Szolidaritási akció az egyetem kampuszán

"Arra invitállak titeket, hogy együtt kifejezzük nemtetszésünket a Metropolitan Egyetem oktatásában történt változások és döntések miatt, melyek következtében számos kedves tanárunknak távoznia kellett" – olvasható az esemény Facebook-oldalán. A szervezők azt írják, hogy gyertyát fognak gyújtani az elvesztett oktatóknak és bátorítanak mindenkit, hogy feketébe öltözve jelenjenek meg a Nagy Lajos Király úti intézménynél.

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.