Az új uniós oktatási biztosjelölt nem ígérheti, hogy lesz megoldás az Erasmus-ügyre

A hétfői meghallgatásán Iliana Ivanova azt mondta, nem végezheti el, amit a magyar államnak kell megtennie.

  • Székács Linda

"A szabályok szabályok, ezeket be kell tartanunk, és nem ígérhetem, hogy elvégezzem azt, amit a magyar államnak kell megtennie" – mondta hétfőn az Erasmus-üggyel kapcsolatban Iliana Ivanova, akit nyáron a Európai Bizottság oktatásért, kutatásért, innovációért, kultúráért és ifjúságügyért felelő biztosának jelöltek.

Ahhoz, hogy a politikus bekerülhessen a testületbe egy parlamenti szakbizottságnak fel kell mérnie, hogy alkalmas-e a feladatra. Ennek a szakbizottságnak a tagjaként kapott szót a Telex tudósítása szerint a hétfői meghallgatáson Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő, aki a "magyar diákok, tanárok és kutatók számára diszkriminatív eljárásról” kérdezte Ivanovát, vagyis arról, hogy összeférhetetlenség miatt januárban az Európai Bizottság kizárt 21 modellváltó magyar egyetemet az európai csereprogramokból.

A bolgár politikus a meghallgatáson azt mondta, tisztában van a párbeszéddel, a problémákkal, a holtponttal és a haladás irányával a magyar kormány és az Európai Bizottság között, és sajnálta, hogy fiatalokat, tanulókat vághatnak el a programoktól. Ennek ellenére azt is kijelentette, hogy a "szabályok szabályok, ezeket be kell tartanunk."

Ivanova azt mondta, amennyiben a magyar hatóságoknak több információra, tisztázásra van szüksége a haladáshoz, részt vesz a párbeszédben, ugyanakkor azt is hozzzáttette; nem ígéri, hogy elvégzi azokat a feladatokat, amiket "a magyar államnak kell megtennie," és az sem merte megígérni, hogy lesz megoldás a problémára.

Bocskor Andrea azon kérdésére, hogy mégis mikorra rendeződhet az ügy Ivanova azt mondta, nem adhat határidőt arra, hogy a magyar hatóságok mikorra teljesítik az Európai Bizottság kéréseit.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.