Tragédia miatt tüntettek tanárok ezrei Dél-Koreában

Több mint 100 000 tanár tüntetett Dél-Koreában egy fiatal tanárnő miatt.

Július közepén holtan találtak rá kollégái egy 23 éves pedagógusra saját tantermében. A rendőrség megállapította, hogy öngyilkosság történt, ám kiderült az indíték mégsem az lehetett, mint amivel magyarázták az esetet – számolt be róla a BBC.

A tanárnő unokatestvére, Park Du-yong elmondása szerint Lee Min-so mindössze egy évet tanított, amivel gyerekkori álmát váltotta valóra. Ugyanis a fiatal nő imádta a gyerekeket és az édesanyja nyomdokaiba akart lépni, mint tanár.

A rendőrség a halálesetet Lee egy közelmúltbéli szakításával magyarázta, ami nem hagyta nyugodni annak unokatestvérét. Az elhunyt naplóbejegyzéseiből kiderült, hogy a tragédiát megelőzően hónapokig zaklatták a szülők. Késői heves telefonhívásokba keveredett felháborodott szülőkkel, miután az egyik tanítványa egy másik fejéhez vágott egy ceruzát.

„Feszít a mellkasom. Úgy érzem, el fogok esni valahol. Azt sem tudom, hol vagyok.”

írta naplójába az elhunyt tanárnő.

Lee Min-so tragédiája óriási felháborodást váltott ki Szöulban, ahol több mint 100 ezer tanár tüntetett a hétvégén. A pedagógusok elmondása szerint gyakran zaklatják őket a diákjaik szülei, ami ellen nem tehetnek semmit. A tüntetések következtében kiderült, hogy a koreai tanárok annyira félnek attól, hogy gyermekbántalmazónak titulálják őket bármilyen tettükért, hogy képtelenek fegyelmezni a diákokat vagy beavatkozni, ha egymást bántalmazzák.

Azzal vádolják a szülőket, hogy visszaélnek a 2014-ben elfogadott gyermekjóléti törvénnyel, ami előírja, hogy a gyermekbántalmazással vádolt tanárokat automatikusan felfüggesztik. A tanárokat akár már csak egy erőszakos gyermek megfékezése miatt is fel lehet jelenteni.

Több tanár is beszámolt ennek okán a személyes tapasztalatairól. Egyikőjükre panasz érkezett egy szülőtől, miután nem volt hajlandó minden reggel telefonhívással ébreszteni annak gyermekét. Egy másik pedagógust érzelmi bántalmazással vádoltak meg azért, mert visszavette a tanuló jutalomból kapott matricáját, miután a fiú ollóval szándékosan megvágta az osztálytársát.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.