Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A Tempus Közalapítvány az Erasmus+ programon kívül is kínál külföldi lehetőségeket a fiatalok számára.
Megosztó, hogyan vélekednek a frissen felvett diákok a továbbra sem érkező Erasmus-támogatásokról. Az Eduline tudósítója a budapesti Pont Ott Partin többek között arról is kérdezte a frissen felvett egyetemistákat, hogy mit gondolnak a továbbra is befagyasztott támogatásról, aggódnak-e amiatt, hogy az Európai Bizottság és a kormány nem tudnak majd időben megegyezni, így az alapítványi egyetemek hallgatói kimaradhatnak a csereprogramokból.
A kérdés különösen helytálló, mivel az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Budapesti Műszaki Egyetemen kívül alig maradtak Magyarországon olyan intézmények, amik nem kerültek magánkézbe az elmúlt években, és ahol nem érinti a hallgatókat az Erasmus-pánik.
A megkérdezett diákok között volt, aki elmondása szerint nem aggódik ilyesmin és nem is követi az ügy fejleményeit, mert nem szeretne Erasmusra menni, mások viszont azt mondták: jó lenne, ha megoldódna a probléma, de ha külföldre akarnak majd menni, enélkül is megoldják. Több mint 95 ezer frissen felvett elsőéves közül viszont aligha tudják mindannyian megoldani, hogy ha szeretnének, támogatások és ösztöndíjak nélkül menjenek külföldre hosszabb-rövidebb időre. Szerencsére viszont erre is van megoldás.
"Számos nyugati országban már bevett szokás, hogy a középiskolai vagy az egyetemi tanulmányok után a fiatalok egy évet a világ felfedezésével, az iskolarendszeren kívüli tapasztalatok gyűjtésével töltenek. Az Európai Szolidaritási Testülettel a magyarok előtt is nyitva áll ez az opció: több mint 50 országban van lehetőségük önkénteskedni 2-12 hónapon keresztül, mely idő alatt az ellátásukat biztosítja a program és zsebpénzt is kapnak. Sokféle tevékenységből lehet válogatni attól függően, hogy a szakmai fejlődés, a jótékonykodás vagy az élmények szerzése a legfontosabb cél" - szerepel a Tempus Közalapítvány lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleményében.
Az úgynevezet "gap year" ráadásul nincs egyetemhez kötve, 18-30 éves kor között bárki részt vehet a programban akkor is, ha csak rövidebb időre, 2-8 hétre utazna ki valahová. Ehhez az Európai Ifjúsági Portálon kell regisztrálni, ahol az adatbázisban lehet jelentkezni a szervezetek által meghirdetett lehetőségekre.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.