"Nyári szünet van" - őszig nem tárgyalnak a befagyasztott Erasmus forrásokról

Hiába a november 23-i határidő, Navracsics Tibor miniszter szerint legkésőbb csak szeptemberben folytatódhatnak a tárgyalások a befagyasztott uniós pénzekről.

  • Székács Linda

Csak szeptemberben folytatódnak az egyeztetések a magyar kormány és az Európai Unió között - tudatta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az ATV-vel. A korábbi uniós biztos szerint Brüsszelben most "nyári szünet van", ezért a nyár folyamán nem folytatnak tárgyalásokat, ugyanakkor "a magyar kormány mindent teljesített" a Bizottság kérései közül, ezekről pedig Johannes Hahn költségvetési biztossal is tárgyaltak, így már csak az Európai Bizottság felelőssége, hogy megérkeznek-e, és mikor érkeznek az Erasmus-források.

A decemberben összeférhetetlenségre hivatkozva befagyasztott uniós támogatások érdekében egyébként valóban tett lépéseket a kormány, többek között azt, hogy a leginkább kifogásolt politikai jelenlétet megszüntették az egyetemek kuratóriumaiban, melynek így már nem lehetnek tagjai miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok, biztosok, de talán még a polgármesterek sem. A kurátorok mandátumának hossza egyelőre viszont még kérdéses; a magyar kormány ugyanis 6 évet javasol, ami egyszeri alkalommal meghosszabbítható újabb hat évvel, az Európai Bizottság viszont inkább 4+4 évet szeretne, de akár még a kormány ajánlatát is hajlandó elfogadni.

Ugyanakkor, ha mégsem sikerülne megegyezni, az Erasmus támogatások ebben az esetben sem vesznek el, azokat a modellváltó egyetemek helyett a nem modellváltó intézmények között osztják szét - ilyen például az ELTE, a BME, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, de még a kormányközeli Nemzetközi Közszolgálati Egyetem is - így az ő tanulóik mehetnének sokkal nagyobb számban a külföldi csereprogramokra.

Friss:

Idő közben Johannes Hahn uniós költségvetési biztos - a magyar kormány állítását megcáfolva - a Népszavának azt mondta, nem csak a jövő évi Erasmus program van veszélyben; a diákok már idén ősszel is kimaradhatnak a programból.

Ha záros határidőn belül nem sikerül megállapodni, majd aláírni a szerződéseket az uniós támogatásokat kezelő Tempus Közalapítvány és a felsőoktatási intézmények között, akkor sok diák és tanár számára már idén ősztől megszűnik a részvétel lehetősége az Erasmus+-programban

- mondta. Az uniós biztos azt is hozzátette, nem tudja, hogyan folytassák az egyeztetéseket, mivel az egy hónapja elküldött magyar javaslatokban nincs újdonság, ezért nehéz rájuk reagálni.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.