Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
2021-ben indította el közös programját az ingatlan.com, az ELTE és a Budapesti Corvinus Egyetem, amiben megfizethető lakhatással szeretnék támogatni a két egyetem hallgatóit Budapesten. A program a 2023-as őszi félévben is újra igénybe vehető.
Az ELTE és a Corvinus hallgatói számára az ingatlan.com programja révén megfizethető albérletekhez juthatnak a hallgatók.
Az ELTE és a Corvinus feltételrendszereinek megfelelő kiadó ingatlanokat külön listába gyűjtjük, amin keresztül az intézmények hallgatói kapcsolatba léphetnek a bérbeadókkal. A programban résztvevő ingatlanokra pedig kiterjed az egyetemek etikai/fegyelmi szabályzata, ami egyfajta garanciát jelent a hirdetőink számára, hogy a bérleményben megbízható bérlő lakik majd
- emeli ki a program lényegét a népszerű ingatlanhirdető.
Ez mindkét fél számára pozitív, ugyanis a hallgatók megfizethető és jó állapotú lakásokat, a bérbeadók pedig megbízható bérlőket találhatnak. A felhívás nem csak a magyar, hanem a külföldi diákokra is vonatkozik, akiknek szintén nehézségeik adódhatnak megbízható albérlet keresésében, ezért a kiadó ingatlanokról szóló tájékoztatást magyar és angol nyelven is fel kell tüntetnie a tulajdonosoknak.
A részvétel a tulajdonosok és az ingatlanközvetítők számára ingyenes, így biztosan nem fogja plusz költség terhelni a hallgatókat sem.
A meghirdetett kiadó ingatlanoknak bizonyos szempontrendszernek kell megfelelnie, amit az egyetemek külön-külön határoztak meg, ezzel is biztosítva hallgatóik számára, hogy egy kellően felszerelt és jó állapotú lakáshoz juthassanak. Ebbe a listába beletartozik a lakás felszereltsége eszközök és berendezési tárgyak terén, illetve a szolgáltatások és szerződési feltételek.
Az ELTE továbbá a hallgató és a tulajdonos vitás eseteinek megoldásában is biztosítja a támogatást, erről a hallgató részéről történő szerződésmegszegés esetén a Neptunon keresztül is küldenek értesítést.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.