Újabb ingatlanvagyont kaphatnak az egyetemi alapítványok

Kórházak, szántók és repülőtér is szerepel azok között az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok közt, melyet egy ma vitára bocsátott törvénymódosítási javaslat egyetemi alapítványoknak adna.

  • Tarnay Kristóf

Több, a vitatott modellváltáson átesett hazai egyetemek fenntartó alapítványait érintő törvénymódosítást is tárgyal szerdán az Országgyűlés, egészen pontosan ezeknek az általános vitája van ma napirenden, azok lezárásáig. Az alapítványokat is érintő passzusok egy olyan, kormányzatilag benyújtott törvénymódosítási javaslatban szerepelnek, amely csökkentené a szabadalmi díjakat mások mellett az egyetemek és a kutatóintézetek esetében, illetve rendelkezne a külhoni felsőoktatási intézmények támogatásáról is. Emellett az MTI összefoglalójában annyi szerepel: ingatlanokat juttatnának egyes egyetemi alapítványoknak.

A konkrét átadások mellett a győri Széchenyi István Egyetem alapítványának a módosítás megengedné, hogy a neki államilag átruházott társasági részesedéseket átadja a „kizárólagos tulajdonába vagy kizárólagos befolyása alá tartozó” gazdasági társaságnak. Ezekre nem vonatkozna a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról törvény azon része, mely szerint ilyeneknél az államnak elővásárlási joga, nyilvános részvénytársaságnál vételi joga van, ha nem él vele, akkor pedig az érintett cégnek. Bár a törvény nem nevesíti, valószínűleg ez a gyakorlatban Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek azt a 20 százalékát érintheti, amelyet az egyetem alapítványa 2021 augusztusában ingyen megkapott az államtól, valamint a helyi repülőtér szintén odaadott egy részét, ami a Győr-Pér Repülőtér Kft. 15,25 százalékát jelentette egészen pontosan.

Kórházak, szántók, józsefvárosi ingatlan

A konkrét ingatlan-átadások egyik címzettje is a Széchenyi Egyetem és alapítványa. Az új ingatlanok, amelyekhez hozzájut, egy része a győri járásban lévő Pér községen fekszik, a többsége szántó. Emellett – a helyrajzi számmal jelölt ingatlanra a földhivatal online felülete által kiadott információk alapján – a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház Dr. Petz Lajos u. 2. alatti épületét szintén az alapítványnak adnák, ingyenesen, az ilyen alapítványokról szóló törvény céljaira, ingóságokkal együtt. Emellett a törvényjavaslat melléklete szerint az alapítványhoz kerülne a péri reptülőtér is (amelynek cégében már kapott tulajdonrészt korábban).

A Színház- és Filmművészeti Egyetem és alapítványa helyrajzi szám alapján keresve a főváros VIII. kerületében a József körút 63. alatt lévő társasház földszinti részét kaphatja meg, ahol jelenleg a Könyvtárellátó tankönyvcentruma működik. Ezt alapítói vagyoni juttatásként, az indulótőkéje növelése érdekében (ez a többinél nem szerepel) szerezhetik meg ingyen, állami ingóságokkal együtt.

A Szegedi Tudományegyetem és alapítványa hat ingatlant kap meg, melyek azonban nem állami, hanem a város ellenzéki vezetésű önkormányzata tulajdonában áll. Ilyen – az egyetem saját helyrajzi számos összesítését felhasználva – a Temesvári körúti gyermekkórház, a Boldogasszony sugárúti, Tisza Lajos körúti, Kálvin téri és Szent István téri rendelők, illetve a Kálvária sugárúti kórházak. (Az egyik helyrajzi számot nem tartalmazza az egyetem saját dokumentuma.) A kórházak átadása nem előzmény nélküli, hatról már korábban kiderült, hogy alapítványi egyetemekre bízná a kormány.

Emellett a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Demeter Szilárd-féle Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. megkapja a kulturális adatbázisokat üzemeltető Forum Hungaricum Nonprofit Kft. százszázalékos üzletrészét.

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu