Van, ahol még július közepén is vizsgáznak: így alakulnak a vizsgaidőszakok az egyetemeken

A rezsiárak emelkedése megkavarta néhány egyetem szorgalmi időszakát, ezért van, ahol még a nyár közepén is lehetnek vizsgák. Összeszedtük, hogy a legnagyobb egyetemeken meddig tartanak a vizsgaidőszakok.

  • Tornyos Kata

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Június másodikán ér véget a szorgalmi időszak, ezután lesz egy pótlási hét. A vizsgákat június 12. és július 7. között tartják majd.

Budapesti Corvinus Egyetem

A Corvinuson június 8-ig jelentkezhetnek a diákok a vizsgákra a Neptunon keresztül, de a vizsgaidőszak már május 30-án elkezdődik és június 25-én ér véget. A negyedéves időbeosztású hallgatók számára a vizsgák csak június ötödikén kezdődnek el.

Eötvös Loránd Tudományegyetem

A februárra előrehozott tavaszi szünet miatt május 27-én ér véget a szorgalmi időszak a tavaszi félévben és 29-én veszi kezdetét a vizsgaidőszak, ami egészen július közepéig, vagyis 15-ig eltart.

Óbudai Egyetem

A szorgalmi időszak június 3-én ér véget és ötödikén kezdődnek a vizsgák, az utolsót pedig július 8-án írják a diákok.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Május 27-én lesznek megtartva az utolsó órák és 29-én keződnek a vizsgák, ez az időszak egészen július 8-ig fog tartani.

Szegedi Tudományegyetem

A szorgalmi időszak már május 13-án véget ért és 15-én kezdetét vette a vizsgaidőszak, ami június 24-ig tart az egyetemen. Az UV (utóvizsga) hét július elsejéig tart majd.

Pécsi Tudományegyetem

Itt karonként eltérő lehet, hogy hogyan alakulnak a vizsgák, ezért érdemes ellátogatni a honlapra. A legtöbb esetben május közepén ért véget a szorgalmi időszak és 15-én volt az első vizsga, az utolsó pedig június 23-án lesz.

Miskolci Egyetem

Május utolsó napján, vagyis 31-én lesz az utolsó tanítási nap az egyetemen. Az első vizsgázóknak június elsejére kell felkészülniük a tananyagból és egészen július 7-ig tart a vizsgaidőszak.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.