Már hat egyetem Neptunját törte fel egy hacker

Szerda óta a Telex nevében küldözgetnek trágár leveleket hat magyarországi egyetem hallgatóinak.

  • Székács Linda

Alig állt helyre a Pécsi Tudományegyetem tanulmányi rendszere, mire azt is feltörte a Telex nevével szórakozó hacker, ezért délután újra leállították - tudatta az Eduline-nal az intézmény egyik diákja.

Az egyetem hallgatója korábban azt írta nekünk; a PTE tanulmányi rendszere napok óta elérhetetlen. Ezzel kapcsolatban az egyetem vezetősége azt mondta, a tanulmányi rendszert kibertámadás érte, a hibát pedig csak szombat délelőtt 11-re állították helyre. Nem sokkal ezt követően az ELTE, a Corvinus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a BME és az Óbudai Egyetem hallgatói mellett a pécsi egyetemisták is trágár üzeneteket kaptak a Telex nevében.

Az események miatt 25 ezer hallgatónak több mint 1 hete nem működik az elektronikus tanulmányi rendszere a vizsgaidőszak időszakában, mely a legkritikusabb az egyetemisták életében

- tudatta velünk a PTE diákja, aki szerint a támadások országos szinten körülbelül 60-70 ezer egyetemistát érintenek.

 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.