Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ez minden eddiginél magasabb összeg - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Még mindig nincs megállapodás a magyar kormány és az Európai Bizottság között az Erasmus és a Horizont csereprogramok jövőjéről. A kormány viszont nagy erőkkel figyel a nemzetközi csere- és kutatóprogramokra. Ahogy korábban megírtuk, nemrég azonnali, 5 milliárdos támogatást kaptak a modellváltó egyetemeknek a Horizont program helyett, most egy másik nemzetközi csereprogramot erősítene a kormány.
A CEEPUS (Central European Exchange Program for University Studies) program célja, hogy tizenhat európai ország egyetemei között lehetővé tegye "a hallgatói és oktatói mobilitások lebonyolítását", speciális kurzusok és hallgatói kirándulások szervezését.
A programban Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észak-Macedónia, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Magyarország, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia akkreditált felsőoktatási intézményei látogathatók.
A minisztérium kiemelte az MTI-nek, elkötelezettek a magyar felsőoktatás nemzetköziesítése "mellett és ezzel az emeléssel Magyarország az összes CEEPUS tagállam közül a legmagasabb emelést hajtotta végre az előző időszakokhoz képest, így Ausztria mellett Magyarország támogatja a legnagyobb mértékben a CEEPUS felsőoktatási hálózatokat.
Zárásként hozzátették, "az Erasmus+ elérhetősége 2023-ban is folyamatosan biztosított, sőt az állam garantálja a program jövő évi folytatását is, bárhogy alakulnak a tárgyalások Brüsszellel".
Az Erasmus-ügyről itt olvashattok bővebben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.