Akadémiai Dolgozók Fóruma is megszólalt: az Erasmus-botrány súlyosan érinti magyar felsőoktatás nemzetközi hírnevét

A jelenlegi helyzet nemzetközi szinten is nagyon rossz fényt vet a magyar egyetemekre és önmagában a felsőoktatásra is.

  • Eduline

Nyílt levélben reagált az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) a 21 alapítványi egyetem rektorainak levelére, amit Ursula von der Leyennek írtak. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma tragikomikusnak tartja a 21 alapítványi rektor próbálkozását, hogy az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat becsületbeli ügyként állítsák be.

Szerintük a kialakult helyzet valóban rendkívül súlyosan érinti a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetközi hírnevét, de ezért egyértelműen a magyar kormány a felelős, így felszólítják a 21 rektort, hogy rajtuk kérjék számon a kialakult helyzetet, „vagy hozzák meg az egyetlen tisztességes döntést, és tiltakozásként mondjanak le, ne tetézzék tovább a szégyent, ami a magyar felsőoktatást eddigi hallgatásukkal, időnként tevőleges közreműködésükkel érte”.

Hozzáteszik, a rektorok azzal érvelnek, hogy az átalakítást a szenátusok is megszavazták. Az Akadémiai Dolgozók Fórumának véleménye szerint a jelenlegi állapot és az ide vezető út az egyetemi autonómia hitvány és elkeserítő paródiája.

Az ADF határozott álláspontja továbbá, hogy "egyetlen szenátus, rektor vagy hallgatói önkormányzat sem mondhat le az egyetemi autonómia évszázados hagyományáról, mint ahogy egy diktatúrába süllyedt ország sem mond le arról, hogy az elnyomásból megmenekülve később újra szabad és virágzó nemzet legyen".

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.