Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A januári béremelés miatt nem csak Budapesten, országos szinten emelkedtek a bérleti díjak.
Egy hónap alatt országosan 1,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek februárban - árulta el a 444.hu-nak Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A szakember szerint a drágulás oka a lakásvásárlások elhalasztása mellett főképp a béremelés. Az új évben a minimálbér összege 16 százalékkal bruttó 232 ezer forintra emelkedett, a garantált bérminimum összege pedig 14 százalékkal bruttó 296 400 forintra nőtt, de emelésre számíthattak azok a munkavállalók is, akik ennél magasabb összeget keresnek. A februári meredek áremelkedés tehát annak tudható be, hogy ebben a hónapban kapják meg a munkavállalók az első, már megemelt januári bérüket, így a bérbeadók is ebben a hónapban emeltek lakások bérleti díjain. Számít az is ugyanakkor, hogy a lakásvásárlás előtt állók jelentős része a magas kamatok miatt egyelőre vár, akiknek pedig muszáj költözniük, albérletet keresnek.
Az Ingatlan.com elemzése szerint a tavaly őszi 200 ezer forintos átlagról márciusra 210 ezer forintra nőtt az átlagos havi lakbér összege Budapesten, a legmagasabb bérleti díjak pedig az V. kerületben vannak, ahol 320 ezer forint az átlagár. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ennél alacsonyabb összegekért ne lehetne albérletet találni Budapesten. A diákok számára kedvező VIII. kerületben az egyszobás lakások havi bérleti díja 140 és 180 ezer forint között mozog, szobát pedig 70 ezer forint körüli áron lehet bérelni, de hasonló árak vannak a IX.. és XI. kerületben is, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem környékén, ahol egy kis figyelmességgel és gyorsasággal nagyobb, kétszobás lakásokat is lehet találni havi 160-250 ezer forintos bérleti díjért.
Az ingatlanközvetítő szerint a vidéki egyetemvárosok közül jelenleg Veszprémben a legdrágább, Miskolcon és Szegeden pedig a legolcsóbb albérletet bérelni. Veszprémben átlagosan 155 ezer forint a bérleti díj, míg Miskolcon 100, Szegeden pedig 122 ezer forint.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.