Azonnali, 5 milliárdos támogatást kapnak a modellváltó egyetemeknek a Horizont program helyett

A segítséget azok az egyetemek kapják, amelyeket "Brüsszel diszkriminatív döntése kizárna a Horizont kutatási együttműködésekből" - fogalmazott a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

  • Eduline/MTI

A minisztérium szerint "Brüsszel visszaél a hatalmával", mert az egyetemeket, oktatókat és diákokat bünteti azzal, hogy nem akarja odaadni a Magyarországnak járó forrásokat,

ezért a kormány úgy döntött, hogy 5 milliárd forintos azonnali segítséget nyújt az érintett egyetemeknek.

Így kilenc magyar egyetem 12 pályázata esetében nyílik meg a lehetőség arra, hogy társult tagként részt vegyen a kutatási együttműködésekben és végezzen olyan nemzetközi kutatásokat, amelyek költségeire egyelőre nincs finanszírozás. Ezt Hankó Balázs helyettes államtitkár egyébként külön, drámai videóban is bejelentette:

Bár egyelőre nincs megállapodás a nemzetközi csereprogramokkal kapcsolatban, a támogatást már most bejelentette a kormány. A minisztérium hozzátette azt is, a céljuk, hogy 2030-ra egy hazai egyetem a világ 100, három pedig az Európai Unió 100 legjobbja közé tartozzon.

Továbbra sincs megállapodás

Az Európai Bizottságnak nem bizonyult elégnek a kormány korábbi javaslata, amely alapján a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumi tagságát maximumát 6+6 évben korlátoznák, államtitkári pozíciótól fölfelé pedig összeférhetetlennek minősítenék ahhoz, hogy az Erasmus+ és Horizont Európa programokból decemberben kizárt modellváltó egyetemek újra szerződhessenek az Európai Unióval.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.