Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Demokratikus Koalíció szerint az Országgyűlés igazságügyi bizottsága leszavazta az Európai Bizottság uniós támogatásokhoz szükséges javaslatát.
Leszavazták a kormánypárti politikusok az Európai Bizottság javaslatát - jutatta el a Népszavához a Demokratikus Koalíció.
Vasárnap már az Eduline is megírta, hogy az Európai Bizottság számára nem bizonyult elégnek a kormány korábbi javaslata, amely alapján a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumi tagságát maximumát 6+6 évben korlátoznák, államtitkári pozíciótól fölfelé pedig összeférhetetlennek minősítenék ahhoz, hogy az Erasmus+ és Horizont Európa programokból decemberben kizárt modellváltó egyetemek újra szerződhessenek az Európai Unióval.
A javaslat szerint amellett, hogy a bizottság az összes köztisztviselő lemondását kéri, 4+4 évben maximalizálná a kuratóriumi tagság időtartamát, és két évig ellehetetlenítené azt is, hogy a posztjaikról lemondó miniszterek kuratóriumi tagok lehessenek. Szerintük ez az időszak arra szolgálna, hogy a tisztviselők elkerülhessék azokat az összeférhetetlenségi helyezeteket, amelyek korábbi pozíciókból adódhatnak, és biztosítaná, hogy a vagyonkezelő alapítványokban olyan tagok ülhessenek, akiket megfelelő, egyértelmű kritériumok alapján jelölnek ki a pozícióra.
A DK szerint az Orbán-kormány ,,olyan gyorsan árulta el az egyetemistákat, hogy az csak stopperrel mérhető”, amikor az Országgyűlés igazságügyi bizottságának többsége leszavazta az Európai Bizottság kérelmét, ezzel pedig nemet mondott arra, hogy az alapítványi egyetemek visszakaphassák a Horizont Európa és Erasmus+ csereprogramokra járó uniós támogatásokat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.