Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A legtöbb intézményben még csak most kezdődött el a tavaszi félév, sokan viszont már a tavaszi szünetet várják, ami a közoktatással ellentétben az egyetemeken eltérő időpontokban van, ahogy a vizsgaidőszak dátumai is különbözőek.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a korábban elrendelt energiatakarékossági intézkedések miatt a tavaszi szünetet már február 20-25 között megtartották, és az őszi szünet is rendhagyó időpontban, decemberben volt. A félév átrendeződése miatt ebben az intézményben a vizsgaidőszak idén a szokásostól eltérően 1-2 héttel később, május 29-én kezdődik és egészen július 15-ig tart. A megszokottnál később kezdődik és tovább tart majd ugyanakkor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is, ahol június 12-től június 7-ig, azaz 20 munkanapon keresztül vizsgáznak majd a hallgatók. Az intézményben a tavaszi szünetet a közoktatási szünettel egy időpontban, április 6. és 12. között fogják megtartani.
Hasonló időpontban lesz a tavaszi pihenő a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is, ahol április 6-tól 10-ig tart majd a tavaszi szünet. A vizsgaidőszak az ELTE-hez hasonlóan náluk is május 29-én kezdődik majd, és július 8-án végeznek. Szintén a közoktatási szünettel egy időpontban tartják majd a tavaszi szünetet az Óbudai Egyetemen és a Miskolci Egyetemen is. A vizsgaidőszak az Óbudai Egyetemen június 5. és július 8. között, Miskolcon pedig június 1. és július 7. között lesz.
Néhány nap csúszással, de szintén áprilisban lesz a tavaszi szünet a Pécsi Tudományegyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen is. A Károlin és a Corvinuson egy kicsit korábban, április 3. és 6. között pihenhetnek majd a diákok, míg Debrecenben április 10-14., a PTE-n április 11-14., Szegeden pedig április 11. és 14. között. A vizsgaidőszak a Károli Gáspár Református Egyetemen már május 22-én elkezdődik, és július 1-jén ér véget, a Corvinuson pedig május 3-tól június 25-ig vizsgáznak a hallgatók, hasonlóan a szegedi egyetemhez, ahol csak május 16-án kezdődik el a vizsgaidőszak, de június 25-én ők is végeznek.
A Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen karonként néhány napos eltéréssel zajlanak majd a vizsgák, a PTE-re járó bölcsészeké viszont május 16-tól június 23-ig zajlik majd, így a felsorolt intézmények közül az ide járó hallgatóknak kezdődik el a legkorábbi időpontban a nyári pihenés.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).