Hány állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg idén az egyetemek?

Tavaly összesen 60 563 felvételiző jutott be állami ösztöndíjas képzésre, vagyis kezdhette meg úgy az egyetemet, főiskolát, hogy nem kellett tandíjat fizetnie. Idén sok felvételi szabály változott, többek között nyilvánosságra hozták a felsőoktatási intézmények "keretszámait" is, így pontosan lehet látni, hány elsőéves kezdhet ingyenes formában szeptemberben.

  • Székács Linda

Korábban már megírtuk, hogy az elmúlt években a felsőoktatásba jelentkezők nem kaptak pontos információt arról, hány állami ösztöndíjas helyre pályázhatnak, az idei felvételi tájékoztatóban viszont egyetemekre/főiskolákra és képzési területekre lebontva látható, hogy hány elsőéves tanulhat ősztől ingyen.

A felvi.hu statisztikáiból kiderül, hogy a tavaly általános felvételi szezonban összesen 60 563-an kerültek be állami ösztöndíjas képzésre, míg 2021-ben 61 655-en. Az idén közzétett keretszámok alapján a 2023 szeptemberében induló képzéseken több mint 90 ezer államis férőhely van. 

Nézzük intézményenként, hány felvételiző szerezhet államilag támogatott helyet:

  • Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem - 100
  • Állatorvostudományi Egyetem - 165
  • Budapesti Gazdasági Egyetem - 3228
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 6605
  • Budapesti Corvinus Egyetem - 2395
  • Debreceni Egyetem - 7494
  • Dunaújvárosi Egyetem - 920
  • Edutus Egyetem - 25
  • Eötvös József Főiskola - 245
  • Eszterházy Károly Katolikus Egyetem - 3103
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 12 580
  • Gábor Dénes Egyetem - 760
  • Gál Ferenc Egyetem - 1459
  • Károli Gáspár Református Egyetem - 2645
  • Kodolányi János Egyetem - 160
  • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - 388
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem - 4745
  • Miskolci Egyetem - 3413
  • Budapesti Metropolitan Egyetem - 600
  • Milton Friedman Egyetem - 462
  • Magyar Képzőművészeti Egyetem - 222
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem - 343
  • Magyar Táncművészeti Egyetem - 222
  • Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - 860
  • Neumann János Egyetem - 1358
  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem - 2552
  • Nyíregyházi Egyetem - 1462
  • Óbudai Egyetem - 3551
  • Pannon Egyetem - 2338
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem - 2202
  • Pécsi Tudományegyetem - 5820
  • Semmelweis Egyetem - 2670
  • Soproni Egyetem - 1281
  • Széchenyi István Egyetem - 3964
  • Színház- és Filmművészeti Egyetem - 152
  • Szegedi Tudományegyetem - 7417
  • Tokaj-Hegyalja Egyetem - 246

Bár a korábbi évek számaival nem vethetőek teljesen össze a 2023-as keretszámok, hiszen bizonyos szakokon az egyetemek nem minden helyet tudnak feltölteni, míg más képzéseken többszörös a túljelentkezés, és csak a jelentkezők harmada jár sikerrel.

Előbbiek közé tartoznak a pedagógusképzések, amelyeken idén 10 685 állami ösztöndíjas férőhelyet hirdettek meg, míg tavaly az erre a tudományterületre felvettek száma összesen (ebben tehát a fizetős szakokon kezdők is benne vannak) 6453 volt.

Magasabb a gazdasági képzések állami férőhelyeinek száma is, mint ahányan tavaly ilyen szakra kerültek be: 2022-ben összesen 12 039 hallgató jutott be tandíjmentes gazdasági szakra, idén viszont 12 949 állami férőhely vár betöltésre. Igaz, a népszerű gazdasági alapszakokon teljesen átszabták a felvételi szabályait, megszüntetve az előzetes, központi ponthatárok rendszerét, erről itt olvashattok:

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.