Afganisztánban megtiltották, hogy nők felvételizhessenek az egyetemekre

Megtiltotta a tálibok vezette afgán oktatási minisztérium, hogy 2023-tól nők felvételizhessenek az egyetemekre - jelentette hétvégén a TOLOnews afgán hírtelevízió.

  • Eduline/MTI

A sajtóértesülés szerint a tilalomról a minisztérium levélben értesítette az ország egyetemeit. A tárca úgy fogalmazott, hogy "további intézkedésig" nem felvételizhetnek ezentúl nők felsőoktatási intézményekbe.

A tálibok 2021. augusztusi hatalomra jutása után Afganisztán lett a világon az egyetlen ország, ahol korlátozzák a lányok és a nők részvételét az oktatásban. Kezdetben a hatodik évfolyam felett tiltották meg a tizenéves lányoknak, hogy iskolába járjanak, a közelmúltban pedig már az egyetemi oktatásból is kizárták a nőket. A tálib vezetés a lépést azzal magyarázta, hogy az egyetemeken megsértették az iszlám öltözködési szabályokat, öbb helyen együtt oktatták a nőket és a férfiakat.

A tilalom Afganisztánban is közfelháborodást okozott, a nők több alkalommal az utcákra vonultak jogaik védelmében, több egyetemi professzor is lemondott tiltakozásul.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.