Orbán Viktor az Erasmus-ügyről: ha nem tudnak megállapodni, a költségvetésből fizetik ki az ösztöndíjakat

Az Erasmus-ösztöndíjakról is beszélt Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

  • Szabó Fruzsina

„Ösztöndíjprogram lesz, majd a brüsszeliekkel erről megegyezünk. Vagy ha nem, akkor a magyar költségvetés ki fogja ezt fizetni” – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy kifizetik az Erasmus-ösztöndíjak költségét, ha nem sikerül megállapodni az Európai Bizottsággal.

A Népszava hétfőn írt arról, hogy az Európai Bizottság döntése alapján kizárják az Erasmus+ programból azt a huszonegy magyar egyetemet, amely az elmúlt években alapítványi fenntartásba került. A bizottság szerint működési modelljük nem biztosította a közösségi források átlátható kezelését, hiszen sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoztak rájuk.

Orbán Viktor „szamárságnak” nevezte az Európai Bizottság kifogásait (azt, hogy a modellváltó egyetemek alapítványi kuratóriumai tagjai között aktív politikusok, többek között miniszterek is vannak, ez pedig összeférhetetlenségi problémát jelent), szerinte Nyugat-Európában általános gyakorlat, hogy politikusok ülnek egyetemek kuratóriumaiban.

Közben egyébként több érintett egyetem bejelentette, hogy biztosítják a hallgatók kiutazását, ezt jelentette be a szegedi egyetem és a Corvinus is, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pedig saját külföldi ösztöndíjprogramot indítana.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.