Közvetlenül a szakmai szervekkel egyeztet a Corvinus az Erasmus sorsáról

Az egyetem a nemzetközi csereprogram és Horizont program kapcsán felvette a kapcsolatot az illetékes szakmai szervekkel.

  • Eduline

A kormányzati tájékoztatás szerint az idei erasmusos csereprogramok zavartalanul megvalósulhatnak - írta az egyetem friss közleményében hozzátéve, megkezdték az egyeztetéseket az uniós támogatásokra vonatkozó új szabályok jogi értelmezéséről.

A Horizont kutatási és innovációs programot érintően az egyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalon belül működő Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartói hálózattal áll kapcsolatban annak érdekében, hogy tisztázzák, a döntés mit jelent a Corvinusra nézve.

Hozzáteszik, az Erasmus programot érintő uniós döntés kapcsán az illetékes szakminisztérium azt közölte, hogy „a jelenleg futó és 2023-ban az egyetemek által pályáztatott felsőoktatási hallgatói, oktatói csereprogramokat nem érinti az Európai Bizottság tavaly év végi döntése".

Ahogy mi is megírtuk, úgy tűnik, a „modellváltó” egyetemek nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus” csereprogramból és a Horizont kutatási programból. Magyarországon összesen huszonegy egyetem váltott fenntartót 2019 óta, ezeket közérdekű vagyonkezelő alapítványok működtetik – amelyek kuratóriumaiban azonban vezető politikusok, miniszterek is ülnek.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.