Több hétre bezárják az ELTE Természettudományi Karának legtöbb épületét, a vizsgákat máshol vagy online tartják meg

December 5-e és február 26-a között csak temperáló fűtés lesz az ELTE TTK legtöbb épületében, vizsgákat nem is tartanak majd a kampuszon.

  • Székács Linda

Bezárnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának épületei – derül ki abból a dékáni utasításból, amelyet hétfőn délután küldtek ki a hallgatóknak.

Az utasítás szerint az ELTE TTK épületeiben 2022. december 5. és 2023. február 26., vagyis az elhalasztott őszi és az előrehozott tavaszi szünettel meghosszabbított vizsgaidőszak idején csak temperáló fűtés lesz, "folyamatos munkavégzést" nem engedélyeznek ezekben az épületekben, ahová csak korlátozottan lehet majd belépni, ennek részleteiről későbbre ígértek tájékoztatást a hallgatóknak. A kutatók azonban dolgozhatnak, az ezekhez "igénybe vehető" termeket az egyetem előre kijelölte, ott lesz fűtés.

A döntés a vizsgákat is érinti, az írásbeliket és szóbeliket külső helyszíneken és online szervezik meg.

A bölcsészkar épületeiben sem tartanak vizsgákat

Hasonló intézkedésekről döntöttek korábban az ELTE Bölcsészettudományi Karán is. A Múzeum körúti kampusz több ezer diákot befogadó épületei december 12-től szintén temperáló fűtésre állnak át, a hallgatók azonban hetente kétszer, hétfő délelőttönként és csütörtök délutánonként bemehetnek majd, főként azért, hogy használni tudják a tanszéki és a kari könyvtárakat.

Vizsgákat azonban nem lehet majd szervezni a BTK épületeiben, azokat az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd 2022. december 19. és 2023. február 11. között.

Van, ahol online oktatást rendeltek el, máshol a kollégiumok is bezárnak

Számos más felsőoktatási intézményben is kénytelenek voltak átszervezni a vizsgaidőszakot és a szorgalmi időszak végét az elszálló energiaárak miatt. A tízszeresére nőtt rezsiköltségek miatt a Dunaújvárosi Egyetemen például már október elején úgy döntöttek, hogy a koronavírus-járvány alatt jól bevált online oktatásra álltak át.

Több egyetemen a kollégiumok egy részét is bezárják. A Szegedi Tudományegyetemen három hétig, december 16. és január 8. között nem tartózkodhatnak a hallgatók a kollégiumokban (aki nem tud hazaköltözni erre az időre, azokat négy kollégiumban szállásolják el), az Óbudai Egyetemen "optimalizálják" a kollégiumok működését, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégistáinak pedig két hónapon keresztül kell valamilyen más módon megoldaniuk a lakhatásukat - ott két koli marad nyitva.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.