Ablakszigetelés és csapcsere is jöhet: megvannak a Semmelweis Egyetem spórolási döntései is

Nem a Semmelweis Egyetem az első, ahol döntöttek az idei fűtési szezonra vonatkozó a spórolási tervekről.

  • Eduline

A Semmelweis Egyetem a központi javaslatok alapján hozta meg a saját szabályait, ezek alapján az egyetem fenntartásában lévő köznevelési és szakképzési intézményekben legalább a 18-20 fokot el kell érnie a hőmérsékletnek (attól függően, hogy 14 év alattiak tanulnak-e ott). Az egyetemi épületekben is minimum 18 fok lesz.

A takarékossági csomag szerint fűteni csak akkor fognak majd, ha ez alá csökken az épületekben hőmérséklet. A rektori utasítás kitér arra is, hogy a kari gazdasági igazgatók és épületfelelősök a rossz állapotú nyílászárókat mérjék fel, és

saját hatáskörben szerezzék be, illetve helyezzék/helyeztessék fel a szükséges "öntapadó szigetelő csíkokat", sőt az egyetemen a víztakarékosságra is figyelni kell majd, erre alkalmas csaptelepeket kell elhelyezni az épületekben.

Más intézményekkel szemben azonban az egyetem nem tiltja be, hogy a klímákkal fűteni lehessen, ha erre lehetőség van (főleg az átmeneti időszakban), akkor az erre alkalmas klímával lehet melegíteni is, persze csak a fenti hőmérsékleti minimumig.

Egyre több egyetem jelenti be a spórolási terveit

Az utóbbi napokban az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a spórolási terveit, de már megvannak a BME új szabályai, a Debreceni Egyetem spórolási tervei, a Pázmány új tanévének rendje, a pécsi egyetem átalakított menetrendjének terve is - sok intézményben ugyanis az elhalasztott vagy áthelyezett őszi szünet miatt a téli szünet lesz hosszabb, ez pedig felborította a korábban eltervezett tanév rendjét is.

A döntésekről bővebben itt olvashattok.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.