A Debreceni Egyetemen is spórolnak az őszi félévben: a dolgozók derékmelegítő plédeket kapnak

A debreceni intézményben is megvannak a spórolási szabályok a magas energiaárak miatt.

  • Eduline

A Debreceni Egyetem a tanulmányi időszak végéig, december 9-ig hőmérséklet-csökkentéssel és egyéb takarékossági intézkedésekkel készül - írta meg a Dehír korábban. A minimálisan tartandó hőmérsékletet 18 fok lesz, ez alól kivétel a kollégiumok, ahol a minimális 20-22 °C hőmérsékletet fogják tartani.

A vizsgaidőszakkal és annak beosztásával, valamint a tavaszi szemeszter kezdetével és időbeosztásával kapcsolatosan az egyetem vezetése hamarosan intézkedni fog majd, de a tervek szerint úgy akarják a kormányzati szabályokat teljesíteni, hogy "az elvégzendő feladatok is teljesíthetőek legyenek".

A csökkentett hőmérsékletű épületekben ülő munkát végzők számára az egyetem munkavédelmi eszközként derékmelegítő plédeket rendelt, amelyeket megérkezésüket követően azonnal megkapnak majd a dolgozók - ez várhatóan egyébként a napokban történik meg.

Nem a debreceni az első egyetem, ahol hidegebb lesz

Az őszi és a tavaszi szünet is elmarad a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A termekben maximum 20 fok lesz, lekapcsolják a kézszárítókat és a meleg vizet - írtuk meg korábban.

Illetve egy hete jelentette be a Budapesti Corvinus Egyetem, hogy változik az őszi félév rendje és a vizsgaidőszak is. A Pécsi Tudományegyetemen idén nem tartanak őszi szünetet takarékossági okokból, és az ELTE hallgatóinak is elmarad az őszi pihenő, erről még a félév elején döntött az intézmény.

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu