Négy egyetem dolgozói sztrájkolnak az alacsony béreik miatt Skóciában

Megelégelték az alacsony bérüket, ezért a tanárok után a kisegítő személyzet tagjai is sztrájkba kezdenek több egyetemen Skóciában.

  • Eduline

Többek között egyetemi könyvtárosok, takarítók és rendszergazdák is sztrájkolnak szeptember 19. és 21., illetve október 3. és 4. között négy skót egyetemen - írja a BBC.

Az UNISON szakszervezet szerint a sztrájk több mint 1100 főt, köztük a fővárosban található University of Glasgow kisegítő dolgozóit is érinti, akik a szakszervezet elnöke szerint a növekvő megélhetési költségek ellenére is „fájdalmasan keveset” keresnek.

A sztrájkban pedagógusok és egyetemi oktatók nem vesznek részt, ellenben ha UNISON szerint nem lesz változás a kisegítő személyzet bérezését illetően, akkor az ősz folyamán még több intézmény dolgozói csatlakozhatnak hozzájuk.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.