Szegedi csillagászok is kutathatnak az emberiség eddigi legjobb űrteleszkópjával

Szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is kutatási időt nyertek a NASA 10 milliárd dolláros James Webb-űrteleszkópjára, amely tudományos ciklusát hétfőn kezdte meg. Az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoportjának munkatársai csillagrobbanások nyomait kutatják majd.

  • Eduline/MTI

Minden idők egyik legnagyobb költségvetésű tudományos programja, a James Webb infravörös űrtávcső küldetése 2021. december 25-én indult. Az űrtávcső egy hónap alatt érte el a végső pozíciójának számító, a Földtől mintegy másfél millió kilométerre lévő Nap-Föld L2 Lagrange-pontot.

A kutatói közösség másfél évvel ezelőtt több mint 1170 darab távcsőidő-pályázatot nyújtott be a Webb-űrtávcső első, 2022 nyara és 2023 vége között megvalósuló tudományos mérési időszakára. A beadott pályázatok negyede nyert mérési időt, a nyertes pályázati anyagok között lehet találkozni szegedi vezetéssel, valamint közreműködéssel készült programokkal is, ezzel európa élmezőnybe került a Szegedi Tudományegyetem.

A James Webb űrteleszkóp felvétele
MTI/EPA/NASA, ESA, CSA, STScI

Az első körben távcsőidőt elnyerő kutatók között van Szalai Tamás, az SZTE TTIK Fizikai Intézet, Asztrofizikai Kutatócsoport munkatársa is. A szegedi kutató és munkatársai többek között arra a kérdésre keresik majd a választ, vajon kozmikus porgyárak-e a nagy tömegű csillagok életét lezáró, gigantikus energiakibocsátással járó szupernóva-robbanások. A kozmikus porszemcsék számos asztrofizikai folyamatban, többek között a molekulaképződésben és a bolygókeletkezésben is nagyon fontos tényezőnek számítanak.

A vizsgálatok egyik központi kérdése az, hogy a csillagrobbanásokat követően - vagy esetleg már előbb - mennyi idő alatt és mekkora mennyiségben jönnek létre porszemcsék, és hogy ez a por lehet-e a később, a környező, fiatal csillagrendszerekben kialakuló bolygók alapanyaga.

Szintén nyertes pályázatok társ-témavezetője, valamint közreműködője két, ugyancsak Szegeden végzett kutató, Gáspár András és Apai Dániel; ők jelenleg mindketten az Arizonai Egyetem munkatársai.

A Webb-űrtávcső első képeit kedden tette közzé a NASA. A magyar nyelvű szakmai összefoglalót az eseményről a www.csillagaszat.hu oldalon találhatjátok meg.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.