Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Péntektől érvényes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem új etikai kódexe, amely tiltja az oktatók és a dolgozók számára, hogy „politikai pártok mellett vagy ellen kampányoljanak, vagy azokat minősítsék”.
A hvg.hu azt írja, az új etikai kódexet még június elején fogadták el, de péntektől érvényes.
A dokumentum az általános etikai szabályok között leszögezi, hogy az egyetem elkötelezett a véleménynyilvánítás, a tanulás, az oktatás, a kutatás szabadsága iránt, ugyanakkor néhány sorral később az áll: tiltják „azt, hogy polgárai politikai pártok mellett, vagy ellen kampányoljanak, vagy azokat minősítsék”.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.