Nem akármilyen elismerést kapott Karikó Katalin, újabb tudóstestület tagjává választották

A Francia Természettudományi Akadémia (Académie des Sciences) tagjává választották Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) alumnáját és kutatóprofesszorát.

  • Eduline/MTI

A beiktatási ceremóniát, amelyen a biokémikus mellett még tizenöt kutató vált a tudományos testület tagjává, kedden rendezték Párizsban. Az ünnepségen az új akadémikusok székfoglaló előadást tartottak.

Az akadémia tavaly ősszel az mRNS-sel és annak terápiás felhasználásával kapcsolatos úttörő kutatásaiért Karikó Katalinnak ítélte oda legrangosabb kitüntetését, a Grande Médaille-t.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.