Van, ahol elmarad a kézfogás, máshol nem lesznek vendégek a téli diplomaosztókon

Van, ahol több "turnusban" tartják meg a diplomaosztókat, máshol kézfogás nélkül adják át az oklevelet. Utánajártunk, milyen járványügyi szabályokkal készülnek az egyetemek a téli diplomaosztókra.

  • Eduline

Több mint ezer végzős szerez diplomát az egyetemeken és főiskolákon a következő hetekben, a koronavírus-járvány miatt azonban több intézmény nem a megszokott módon szervezi meg a diplomaosztókat.

A Debreceni Egyetem holnapján tette közzé, hogy a diplomaosztón csak védettségi igazolvánnyal rendelkező hallgatók vehetnek részt. Hogy ne legyen nagy tömeg, úgy döntöttek, hogy a nagyobb karok két ünnepséget szerveznek, felezve a hallgatói létszámot. Arról, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkező hozzátartozók részt vehetnek-e a rendezvényeken, maguk az egyetemi karok dönthetnek . A Gazdaságtudományi Karon például minden hallgató két vendéget hívhat, az ünnepséget élőben közvetítik az egyetem YouTube-csatornáján.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusán is hasonló szabályokkal készülnek a diplomaosztókra. A rendezvényen csak a hallgatók és az egyetem dolgozói vehetnek részt, a hozzátartozók és a többi hallgató streamen keresztül követheti az ünnepséget. A résztvevőknek testhőmérsékletmérésre is készülniük kell, és most a kézfogás is elmarad.

 

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.

Szabó Zsófi: „A szakpolitikához mondjuk el kéne végeznem egy sulit, de azt sem tartom lehetetlennek, hogy 37 évesen visszaüljek az iskolapadba”

A műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet közéleti eseményeken, és már a jövőjét is részben a politikában képzeli el. Bár nem tartja magát politikusnak, nyitott arra, hogy idővel komolyabban is elköteleződjön ezen a területen, és ezért még hajlandó lenne az iskolapadba is visszaülni.