A károlis hallgatók többsége már mindkét védőoltást megkapta

A Károli Gáspár Református Egyetemen tanulók 75-90 százaléka már mindkét védőoltást megkapta, összesen 1137 olyan hallgatójuk van, aki egyáltalán nem kapott még koronavírus elleni oltást.

  • Eduline

Az egyetem azt írja, az összes karon magas a hallgatók átoltottsága, a jogi karon például 82, , a bölcsészkaron 84, a hittudományin 90, a pedagógiai karon 75, az egészségtudományi karon pedig 82 százalék.

A harmadik oltást már jóval kevesebb károlis hallgató kapta meg, 10-20 százalék között mozog az arányuk. „1137 hallgatónk pedig sajnos még egyáltalán nem kapott védőoltást” – írják.

Az intézmény arra kéri őket, hogy minél hamarabb oltassák be magukat. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház külön biztosítja a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak és munkavállalóinak a 3. oltást.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.