A Dunában találták meg az ELTE eltűnt kutatójának a holttestét

Az ELTE Pszichológiai Intézetének a munkatársát eltűntként kereték.

  • Eduline

A 24.hu értesülései szerint Klein László holttestét a Dunában találták meg, a Kopaszi-gátnál.

A 47 éves kutató még október 28-án tűnt el. Elhagyta a budapesti munkahelyét és egészen idáig semmit sem lehetett tudni a hollétéről.

A lap megkereste a BRFK sajtóosztályát is az ügyben, azt a választ kapták, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja és a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

A kutató szakterületei a posztszubkulturális média - például fanzine-ok és szamizdat -, az ellenkulturális mozgalmak és a deviánsok olvasásszociológiája volt. Sokat publikáló szerző volt, az Irodalom Visszavág szerkesztője, szerzőként olyan lapokban publikált, mint a Terasz, az Irodalmi Jelen, a prae.hu, a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás és a Metal Hammer Hungarica.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.