Legyen kötelező a maszk, ezt kéri az egyetemektől és főiskoláktól a rektori konferencia

A Magyar Rektori Konferencia elnöksége - a jelenléti oktatás folytatása mellett - a távolságtartás és kötelező maszkhasználat előírását javasolja a felsőoktatási intézményeknek.

  • Eduline

Az elnökség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt is tudatta: a rektori konferencia minden felsőoktatási hallgatónak, oktatónak, kutatónak és munkavállalónak javasolja a koronavírus elleni harmadik oltás beadatását is.

A maszkviselést az elmúlt hetekben egymás után tették kötelezővé a nagyobb felsőoktatási intézmények, csütörtökön például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) azt közölte, hogy a campus belső tereiben hétfő óta kötelező a maszkviselés,  és „minden olyan órát áthelyeznek online platformra, amely jelentős minőségromlás nélkül megvalósítható az online térben”. A féléves munkákat értékelő szakmai fórumokat és kiállítást („Kipakolás”) online szervezik meg, ahogy a november 26-i nyílt napot is.

A modellváltó, vagyis egy ideje alapítványi formában működő MOME és a Szegedi Tudományegyetem emellett már azt is bejelentette, hogy dolgozói számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást, a kecskeméti Neumann János Egyetemen azonban nem terveznek szigorítást. Az állami felsőoktatási intézményekben - ilyen az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és az Eötvös József Főiskola - kötelező lesz az oltás.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.