Római-parti telkeket is kaptak az egyetemi alapítványok

Összesen közel 39 ezer négyzetméternyi telek került ezzel alapítványi tulajdonba.

  • Csik Veronika

Tizenhárom római-parti ingatlant adott át az állam két egyetemi alapítványnak: négyet a Testnevelési Egyetem, kilencet pedig az Óbudai Egyetem új fenntartójának - írja a 444.hu.

A helyi civilszervezetek most írásbeli garanciát szeretnének kapni, hogy az új tulajdonosok óvni fogják a Duna-part természeti értékeit, csakis közhasznú módon használják az ingatlanokat.

„Nem építenek lakóparkot, lakóházat, szórakoztató komplexumot, szállodát, amelyek idegenek a Római-part hagyományaitól, jellemzően a természeti környezet rovására történő túlépítéssel járnak, és további jelentős terhet rónak a környék már eleve túlterhelt infrastruktúrájára”

- írják levelükben. Az alapítványok telkein alapvetően üdülőépületek és lakóházak találhatóak, de van olyan is, amelyen csónakházak üzemelnek, némelyik pedig üresen áll. Viszont a legutóbbi alkotmánymódosítás értelmében a vagyonkezelő alapítványoknak juttatott vagyon vagy támogatás már nem számít közpénznek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.