Áll a Fudan-kampusz ügye, de előkerült egy magyar kisvállalkozás

Leállt az előkészítés, pedig nem olyan régen még hatalmas erővel verte át a kormány a Fudan Egyetem tervét a parlamenten.

  • Eduline

Egy ideje nagy a csend a kínai Fudan Egyetem tervezett budapesti kampusza körül. A tervezett törvénycsomagot, aminek keretében az egész projekt megvalósulhat, még június 15-én elfogadták, azonban a kiszemelt helyszínen – a tervezett Diákváros területének jelentős részét elfoglaló területen – azonban még egy kapavágás sem történt - írja a hvg.hu.

A projekt ötlete már 2018-ban megszületett, azonban a megállapodás konkrétumokat – helyszínt, dátumokat, összegeket – nem tartalmazott. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) végül egy idén februári kormányülésre konkrétumokat is hozott - úgy tervezték, hogy már 2023 szeptemberében kezdődne az oktatás.

A beruházás megvalósítását előkészítő első kormányzati döntések idén tavasszal születtek meg - írja az oldal. Ez viszont komoly ellenállást váltott ki, június elején “Igen a Diákvárosra, nem a kínai gigaegyetemre”-mottóval tízezres tömeg tüntetett a beruházás ellen.

Mindezek ellenére a törvény június 15-én megszületett - a “lex Fudan” rögzíti, hogy létrehozzák az egyetemet fenntartó alapítványt, amely ingyen állami ingatlanokhoz is jut a területen. A hvg.hu kiemeli, a kormány közben jelezte, hogy 2023-ban lehet népszavazás a Fudanról, 2022 végéig pedig beszámolnak az előkészítésről és a költségekről.

Az elmúlt időszakban annak ellenére, hogy a kormány több, hónapokkal ezelőtti döntésében előírt a saját maga számára feladatokat, nem történt fejlemény a Fudan Egyetem előkészítése ügyében - írja az oldal. Pedig működik viszont egy, a Fudan Egyetem budapesti kampusza körül tevékenykedő magyar kisvállalkozás Fudan Magyarország Kft. néven, amelynek szerepe meglehetősen homályos.

Az ügy kapcsán felmerülő szerepeket, támogatásokat és a céges érdekeket elolvashatjátok a hvg.hu minden részletre kitérő összefoglalójában.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.