A CNN címlapján a Fudan Egyetem budapesti campusának terve

A Fudan Egyetem budapesti campusának megosztó tervéről írt a CNN hétfő reggeli vezető anyagában.

  • Eduline

A CNN a cikkhez - amelyet a Telex szúrt ki először - megszólaltatta Krekó Pétert, a Political Capital vezetőjét is, aki szerint a homoszexualitást és a pedofíliát összemosó törvény elfogadásával is az volt a cél, hogy elterelje a figyelmet a Fudan-projektről.

Krekó mellett a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, a Közép-európai Ázsia Kutató Központ alapítója is megszólalt. Matura Tamás szerint az emberek, akik a fővárosba szeretnék küldeni tanulni a gyerekeiket, értik, hogy ha a Fudan-beruházás megvalósul - a Diákváros kárára -, akkor a magyar hallgatóknak kevesebb lehetőségük lesz olcsó szálláshoz jutni. Arról is beszélt, hogy a Fudan valóban egyike a világ legjobb egyetemeinek, de ha megjelenik Magyarországon, elszívhatja a legjobb oktatókat az alulfinanszírozott magyar felsőoktatási intézményektől.

A Fudan építése körül már hónapok óta óriási viták zajlanak

Idén januárban írtunk róla először, hogy a főváros déli városkapujában, a Nagyvásártelep közelében kaphat helyet a kínai egyetem budapesti campusa. A kiszemelt ingatlan azonban a korábban olimpiai falunak, majd később „Budapest Diákváros – Déli Városkapu” néven emlegetett kormányzati fejlesztés megvalósítására kijelölt dél-pesti területen található. A kormány azonban már akkor is azt mondta, a két projekt nem zárja ki egymást.

Komoly vita robbant ki Fudan-ügyben a kormány és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere között, június elején pedig több ezren tüntettek a Fudan ellen. Arról, hogy pontosan mit kell tudni a Fudan Egyetemről, illetve kik és mit tanulhatnak majd az intézményben, itt írtunk korábban. A kínai egyetemmel és a Diákvárossal kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket pedig itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.