Kuratóriumi elnök lehet az egyetemi átalakításokért felelős kormánybiztos is

Sok más aktív és korábbi politikai szereplő mellett, Stumpf István is vezethet majd egy kuratóriumot. Tegnap szavaztak az Országgyűlésben további 11 egyetem modelváltásáról, így csak a fővárosban maradtak állami egyetemek. Egy nappal a szavazás után már tudni az újonnan létrejövő kuratóriumi tagok listája is.

  • Csik Veronika

Április 27-én szavazott az Országgyűlés, augusztus elsejétől alapítványi fenntartóhoz kerül a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. Ezen felül egyházi kézbe kerül az egri Eszterházy Károly egyetem és létrejön egy új, szőlészegyetem Tokaj-Hegyalja Egyetem néven.

A Mandiner információi szerint, Debrecenben Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, volt katasztrófavédelmi dandártábornok töltheti be a kuratórium elnöki tisztségét, de a tagok között lehet majd Hajdúnánás polgármestere és a Debreceni Egyetem korábbi rektora is.

Dunaújvárosi Egyetemen várhatóan Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter kerül a kuratórium élére - írja a lap. Pécsi Tudományegyetemen a kuratórium elnökének Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárt javasolják. Szegeden Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem prorektora, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője elnökölheti a kuratóriumot.

A Semmelweis Egyetemen Orbán Gábort, Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója javasolják elnöknek, a kuratórium tagjai pedig Merkely Béla rektor, Szócska Miklós, a Semmelweis intézetigazgatója, korábbi egészségügyi államtitkár - sorolja a Mandiner. A Budapesti Gazdasági Egyetemen a kuratórium élére Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. vezérigazgatója, miniszteri biztos kerülhet.

A lapnál úgy tudják, az Óbudai Egyetemen Varga Mihály pénzügyminiszter lehet kuratóriumi elnök, de tagok között szerepel az egyetem rektora mellett, Székesfehérvár polgármestere és a Videoton vezérigazgatója is. A Nyíregyházi Egyetemen Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Államkincstár korábbi elnöke lehet a kuratóriumi elnök. Itt a polgármester neve mellett előkerül Schanda Tamás ITM miniszterhelyettes neve is.

A Magyar Táncművészeti Egyetemen kuratórium elnökének Kiss János Kossuth-díjas balettművészt kérhetik fel. A Testnevelési Egyetemen még nincs hír a kuratóriumi elnökről. Viszont a frissen alakuló Tokaj-Hegyalja Egyetemen a lap szerint a kuratórium elnöke Stumpf István, a modellváltások koordinálásával megbízott kormánybiztos, volt alkotmánybíró lehet.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.