A Kúria szerint is jogosan sztrájkoltak az SZFE tanárai

Ezek szerint nemcsak az alacsony bér, vagy a rossz munkakörülmények ellen lehet sztrájkolni, hanem akkor is, ha egy felsőoktatási intézmény önállósága kerül veszélybe.

  • Csik Veronika

A Kúria is megerősítette, amit korábban már a Fővárosi Ítélőtábla kétszer is megállapított: jogszerű volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanárai által tavaly szeptemberben kezdeményezett sztrájk - írja a tanárok jogi képviselőjét adó Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) közleményében.

A dolgozók azért szüntették be a munkát, mert a kormány egyeztetés nélkül alakította át az egyetemet alapítványi intézménnyé, és vonta el az egyetem autonómiáját.

Az új vezetés a sztrájk jogszerűségét szinte azonnal megtámadta. A Fővárosi Törvényszék ezt először jogellenesnek találta, de az oktatók fellebbezést nyújtottak be: ezután a bíróság a sztrájkot másodfokon, majd újra elsőfokon jogszerűnek ítélte.

Most a Kúria most elismeri, hogy a dolgozók nemcsak az alacsony bér, vagy a rossz munkakörülmények ellen sztrájkolhatnak, hanem akkor is, ha egy felsőoktatási intézmény önállósága kerül veszélybe - írja közleményében az ÜDE. Így az SZFE-s tanárok 8 pontban megfogalmazott követelésének mindegyike megállja a helyét.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.