Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nyilvánosságra hozta eddigi legnagyobb összesített rangsorát a Times Higher Education (THE), a University Impact listájában hat magyar egyetem is szerepel.
A rangsor idén harmadik alkalommal jelent meg és összesen 1240 egyetem szerepel rajta, összesen 98 országból. A THE University Impact Rankings az ENSZ fenntartható fejlődési céljai alapján, társadalmi és gazdasági hatásukat figyelembe véve rangsorolja a világ felsőoktatási intézményeit. Ezek alapján 17 területen végzett kutatások szerint értékelték az egyetemeket, többek között mérték az oktatás minősége, szegénység, fenntarthatóság, környezetvédelem, valamint egészség és jólét témakörében végzett tudományos kutatásokat.
Összesítettben a Pécsi Tudományegyetem vezeti a listát a magyar intézmények közül, a 201-300. helyet elérve. Második a Debreceni Egyetem (301-400.), harmadik a Szegedi Tudományegyetem (301-400.), negyedik a Semmelweis Egyetem (401-600.), ötödik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (601-800.) és hatodik a Széchenyi István Egyetem (601-800.) lett.
A legjobb magyar helyezések
A legjobb magyar eredményt a Semmelweis Egyetem hozta a részrangsorok között, ugyanis a világ 10 legjobb egyeteme között szerepel egészség és jóllét (Good Health and Wellbeing) kategóriában, a SOTE holtversenyben lett a 10. Ebben a kategóriában a Debreceni Egyetem (DE) is jól szerepelt, az intézmény 87. lett. Az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 57. lett az élelmiszerek fenntarthatóságával kapcsolatos területen (Zero Hunger) és 59. a víziélet területen (Life below water) - itt egyébként a Debreceni Egyetem 100. lett. A szárazföldi élet (Life on land) kategóriában az SZTE 84. lett, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) pedig 99. helyen végzett.
A PTE egyébként 101-200. lett a szegénység témakörében (No Poverty), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szintén ebben a kategóriában lett 201-300. Az oktatás minőségében a Debreceni Egyetem vezet (101-200.), de a listán van az ELTE és a PTE is. Gendertudományokban a PTE 101-200. lett, az ELTE 201-300. helyen végzett. Víz és vízhasználat témakörben a PTE lett a legjobb magyar egyetem, a 101-200. helyezésével.
Az összesített rangsort a brit University of Manchester, az ausztrál University of Sydney és az ausztráliai RMIT University vezeti. A legjobb európai egyetem az Aalborg University lett, a dán intézmény holtversenyben lett hatodik az ausztrál University of Wollongong hallgatóival.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).