Reagált a tömeges oktatói felmondásokra Vidnyánszky Attila

Az egyetemet irányító alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, csupán vasárnap jutott el hozzájuk a felmondó oktatók híre, ugyanis a sztrájkoló tanárok egészen péntekig úgy tettek, mintha maradnának.

  • Eduline

A Magyar Nemzetnek beszélt arról Vidnyánszky Attila, hogy a tanárok nyolcvan százalékának a pénteki felmondását csupán vasárnap kapta meg az intézmény vezetősége. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi elnöke szerint akik felmondtak, azoknak nem a diákok számítanak, őket csupán eszközként használják. Ezzel szemben a tanárok épp azzal indokolták az eddigi maradásukat, hogy a felmondás előtt szerettek volna megbizonyosodni róla, az új vezetőség korábbi szándékaival ellentétben valóban érvényesen zárul-e le az őszi félév.

"Pár hónappal ezelőtt megfogalmaztuk, hogy a leggonoszabbul akkor fognak eljárni a tanárok, ha úgy csinálnak, mintha maradnának az SZFE-en, és a februári évkezdés első napján mondanak fel. A döntésük ehhez van igazítva annak érdekében, hogy megnehezítsék a mi dolgunkat" - hangsúlyozta a lapnak Vidnyánszky Attila. 

Az interjúban a 101 nap után, a párbeszéd teljes hiánya miatt befejezett oktatói sztrájkról azt mondta, az "az indításakor is törvénytelen volt, és inkább szétszakítják az egyetemet, mintsem együtt próbálnának dolgozni az új vezetéssel". Ennek ellenére a Fővárosi Ítélőtábla tavaly háromszor is kimondta, hogy az SZFE dolgozóinak minden sztrájkkövetelése, így maga a sztrájk is jogszerű.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.