Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Magyar Nemzet szerint igen, így a zínművészetisek - közeledve a második félév kezdetéhez - végre lezárhatják az őszi félévüket.
Pár hete a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) elkezdték törölni a hallgatók érvényesen megszerzett jegyeit és gyakorlati eredményeit a Neptunból. Az egyetemvezetés terve ugyanis az volt, hogy úgy lesz érvényes a hallgatók az őszi féléve, hogy a diákok kreditjeit erre az időszakra lenullázzák, és átviszik azokat a tavaszi félévre. Szarka Gábor kancellár arra a kérdésre, hogy a Neptunból eltűnt jegyek visszakerülnek-e februárban a rendszerbe, nem adott egyértelmű választ, de annyi kiderült, hogy az intézetvezető dönt arról, hogy mit vezetnek vissza, és mit nem.
Mint mondta: "nem töröltünk a Neptunból, technikai átvezetés történt ebben az időszakban". Azt is hozzátette, októberig mindössze hat érdemjegy szerepelt az egész rendszerben. Ami nem is meglepő, hiszen az oktatókat még ősszel kizárták az SZFE Neptun-rendszeréből.
Most a Magyar Nemzet értesülése szerint azonban a jegyeket ismét beírják a Neptunba 2021. február 01. és február 19-e között. A lap szerint ez azt jelenti, hogy a színművészetisek lezárhatják az őszi félévüket. Ennek csupán egyetlen feltétele van, teszik hozzá: "ki kell egyenlíteniük az esetlegesen fennmaradt pénzügyi tartozásukat a felsőoktatási intézménynek". A hallgatók január végéig nyilatkozhattak a tavaszi szemeszter aktiválásáról.
Az SZFE-s hallgatókat eddig bizonytalanságban tartották, ugyanis nem tudták, valóban vissza fogják-e kapni a jegyeiket, vagy sem. Úgy gondolják, azok után, hogy a vezetőség bizonygatta, nem lesznek elbocsátások, majd többeket kirúgtak, már semmiben sem bízhatnak. A jelen helyzetben viszont nem csak az őszi jegyeikért aggódtak a diákok: nem tudhatják biztosan, mi lesz a diplomájukkal, milyen feltételek mellett tudják sikeresen lezárni a képzést. De vannak olyanok is, akik már abban sem biztosak, hogy akarnak-e még ezen az egyetemen oklevelet szerezni, amit ugyan SZFE-nek hívnak, de aligha tartja már bárki ugyanannak, mint amire néhány éve felvételt nyertek.
A felvételi előtt álló diákok is hasonlóan éreznek: elvesztették a lelkesedést, a reményt és mérgesek a kialakult helyzetre. Van, aki azon gondolkodik, vár egy évet a felvételivel, hogy ne az övé legyen a „próbaosztály”, és egy év múlva az első osztályok tagjai elmondhassák, milyen lett a képzés. Van aki úgy gondolja, "az az SZFE, ahová 12 éves kora óta szeretne felvételizni, már nem létezik."
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.